A Besenyõ csalá(r)d egy hétköznapja

Szereplõk:

P. : Besenyõ István

M. : Margit

Ö. : Öreg

E. : Evetke

K. : Kancácska

P. - (Egy keresztrejvényújságot belemerít egy pohár vízbe, majd kicsavarja) Na, ezt a rejvényt is megfejtem!

E. - (A földön ülve jojózik, de a jójó zsinórja rácsavarodik a lábára, mire felkiált) Békjojó !

P. - Apuka, sok itt bent a jó kis elférõ emberhely, nem akar inkább kimenni a térre, egy kis friss levegõt szidni? Tudja, hogy jót tesz magának a vízozonlyuK.

Ö. - (P. ki akarja vezetni, de az Ö. nem akar kötélnek állni, ezért P. az izmait mutogatja. Az Ö. odahajol és megszagolja Pista izmait, majd megszólal) Engem nem lehet erõszaggal térre kényszerítni ! Inkább ledöntök egy kakaót. (Nekitántorodik az asztalnak és ledönt egy csészét). Ah, mégiscsak kimegyek, elegem van már a társaságomból. (Elindul, de útközben megáll egy földön fekvõ festményen és reszketve mutogat maga elé).

P. - Öreg, maga milyen jól mutat azon a képen ! (Amíg P. és az Ö. társalognak, M. lopva elemel egy újságot az asztalról, de P. észreveszi) Teringettedet Margit, te még ilyenkor is csak lopod a lapot ! (Aztán egy szelet kenyeret dörgöl M. képébe). Egyébként is olyan kenyérbemászó képed van, hogy megbánja, aki beleköp, cudarul. (kezébe vesz egy kanalat) Inkább adj egy kis levest! De ne játszd meg megint a nagymerõt ! (felveszi a sótartót) Mert akkor beléd fojtom a sót !

M. - Ugyan Pityu. Most éppen semmi kezed hozzá. De ahelyett, hogy megint a szõrszálakat hasogatod a kákámon, inkább hordd alacsonyabban az államat. Vagy felõlem fel is koptathatod. Úgysem tudok mit a kezdeni ezzel koptatócsészével. Olyan unalmas az életem, mint egy taposómajom (vonakodva meri a levest)

P. - (M.-hoz) Te ! Ne úgy csináld, mintha a deákné vászna. (felveszi a fazék fedõjét, amire rá van írva: Margit) Mostantól ez a fedõneved.

M. - Pista ! Az ezüstkanál nem veszi ki magát a levesbõl, hacsak bele nem. Pedig a jóakaratból is megárt a sok, akinek meg nem tetszik, az én vagyok.

E. - (laposelemeket nézeget a fölön ülve) Ez a csütörtök esti, ez a péntek esti, (a következõnél elrántja az ujját) Jaj ! A szombat esti ráz ! (ezután a babszemeket piszkálja, de az egyik elgurul) Jaj ! Elvesztem e szemet !

P. - Kislányom, nekem jöhetne már az eszed, akkor megmutatnám, hogy eszik forrón a kását. Ha nem veszed magad, én nem állok tótágast magamért, komolyan ! (M. közben vágyakozva egy szexlapot nézeget) Margit, te meg nem ilyeneket nézegess ! Neked mindig csak az jár a fejedben, aki belelép ! (P. ezután egy rekesz sört rak az asztalra) Na, jöjjön Öreg ! Most összeül a sörözõbizottság !

E. - (most egy hosszú krepppapírral játszik, de az szorosan a nyakára tekeredik) Jaj ! Mindjárt bekrepálok !

P. - Látom, kislányom, te is anyádra ütöttél. Hiába, az alma nem esik messze a frányától.

M. - Én is mindíg mondom, hogy kutyából nem lesz szalonnazenekar, mert a mostanáig senkinek sem van olyan rossz a mája, mint az Evetkének meg nekem, hogyha együtt mondom az egyes számot. Mi különben is úgy nézünk ki, mint az egy fecske, de én nem csinálok nyarat.

Ö. - (meg akar kenni egy szelet vajaskenyeret, közben rákiált) Te kenyér ! Most lekenyereztelek! (a keze beleragad a vajba) Öööööö, igazán kisegíthetne valaki a vajból! (kiszabadítja a kezét, feláll és megbotlik, mire a másik kezében lévõ sör P.-ra fröccsen, a vajas kezével meg nekiesik P.-nak és szétmázolja a vajat) He-he ! Serben hagyásos mázolás !

E. - (odemegy az Ö.-hez, és egy fecnit vesz le a hátáról, amira jó nagy betûkkel egy képlet van írva) Én mindíg a nagypapáról veszek példát!

P. - (meglóbál egy vasalót E. orra elõtt) Te ne kiabálj, mert ezentúl szemlesütve fogsz járni. (Ö.-hez) Maga meg álljon már arréb.

Ö. - Jól van, már alig állok a lábadon. (Rálép M. lábára). Na. Szabad lábra helyeztem magam.

P. - (megbillen, kiesik a kezébõl a sótartó) A fenébe. Most meg a tortán akadt a só. (felveszi a süteményt és elkezdi darabokra tördelni, közben éktelenül kiabál)

M. - Ennek meg mi baja, hogy tortaszakadtából kiabál. (E.-hez) Te meg mért nézel olyan bambán ?

E. - (egy mûanyag álarcot darabol ollóval) Én csak pléhpofát vágok. Milyen jó lenne egy kis zene. (elõvesz egy nagy lemezt, amire láthatóan rá van írva: Liszt, XIV. rapszódia)

P. - Azt nehogy feltedd ! Tudod, hogy Lisztérzékeny vagyok !

Ö. - (közben elballag és egy képet nyom a falhoz) Én ezt az egészet nem tudom felfogni. (kettétépi) Félbeértve már könnyebb. (szteppel egyet a botjával) Hogy én milyen jól ropom !

P. - Apuka, maga egy SHOWrozatsztár. Apuka lehetne az új Fred A Sztár, ha nem lenne annyira magamutogató. Mikor csak két a lába van. (Közben az Ö. elesik a botjában) Sajnálhatja, hogy mégis megbotlik. (Az Ö. nagynehezen feltápászkodik) Pedig milyen korán kelt ! Kár, hogy két ballábbal csak aranyeret talál. (E. megfésüli a haját) Kislányom, hogy te milyen bodortalan lettél !

E. - Anyu, mért van az, hogy a nagypapa mindíg a talpára esik és nem egy más torkának ? Pedig az alma nem esett messze a kutya fájától.

M. - Szerintem te azt sem tudod, hogy hol zörög a haraszt. Pedig a tavaszi szél is csak addig áraz, amíg az eladó. De én különben sem kötöm az orrodra a fityiszt, mikor már anélkül is jobb lenne, ha alulról szagolnád. Vagy inkább a lefolyóba vetnéd magad.

P. - Margit, te ne beszélj itt emancipácról, mikor félelmedben a heringettét sem tudod hova tenni. Jobb lenne, ha valami hasznosat csinálnál. (Magához húzza a M. kezében lévõ kötéskezdeményt). Mondjuk köss belém. Utána legalább én is jól megruházhatlak. De ha nem jut eszedbe semmi, én könnyen szöget ütök a fejedbe. Érted úgysem kár a gõzért. Úgyis csak addig nyújtózkodhatsz, amíg jól meg nem takarlak. (Felemel egy papírt az asztalról) Most felolvasom, hogy mit kell majd innen eltakarítnod: szalonnarancs, borsólet, uborkaralábé, tésztarhonya...

M. - Jaj Pityu, ennyitõl púp nõ a hátamon !

P. - Csend, még tart a lomjegyzék ! Sonkaviár, tojásványvíz, lisztérzék, hagymandarin, tejfölvágott, citromlett, krumplimonádé.

Ö. - Ez a Svindler listája !

P. - Apuka, ha nem hagy szóhoz jutni, én kivágom a rezet maga alól. Utána nem lesz olyan nagy rézfánfütyülõ. Ha nem tetszik, amit mondok, akkor forduljon magába, különben nem állok tótágast magamért. (Közben M. mindenféle szirszart kotor egy vödörbe). Margit, te meg igyekezz ! Olyan lassú vagy, mint aki a tetûiden ülsz.

M. - Ha nem lenne olyan sietõs a dolgod, már rég meghánytam-vettem volna. Így csak a hányásra marad idõ. Pedig én szívesen meglettem volna magamban a tehetségeddel, de most már.

E. - (a földön játszik a játékaival, egy kisautót rágurít néhány szem babra) Jaj ! Itt most babra megy a játék! Anyu, úgy unom már ezeket !

M. - (Odaadja E.-nek a vödröt). Akkor vidd ki ezt, hátha ebben találsz valami érdekeset. Csak ne sokáig acsarogj a kuka mellett. A végén azt hiszik, belevaló nõ vagy. (Belenéz a vödörbe) Pedig a kuka ennél azért többet érdemel.

P. - Mennyi az idõ, nagypapa ?

Ö. - (öklendezve) Azt hiszem, hány az óra.

P. - Akkor nemsokára jön Irén. Hú, alibidót kell keresnem magamnak. (elindul az ajtó felé)

K. - (hirtelen beesik az ajtón, egyenesen P.-ra) Pista ! Én teljesen beleestem magába. (nekitenyerel P. sliccének) Én ezt már betéve ismerem.

P. - Jól van csak finoman. Ha incselkedik velem egy kicsit, akkor kap tõlem egy rúd kolbászt. (magában) Jól átvágtam. Az orrom elõtt csapódott be egy bomba-nõ.

K. - Pista. Magánál még a kerítés is kolbászból van! Maga lehetne a kerítõnõférfi. Szerintem üljünk a fûtõtestre. Van, aki forrón szereti.

P. - Itt nem lehet, túl sok a nép. (megfogja K. fenekét) Pedig jobb egy al ma ! És még nem is túlzok.

K. - István, olyan a hangulatom, mintha teljesen maga alatt lennék. Szívesen lennék a maga hévkalauza.

P. - Menjünk ki. Ott magába vethetem a bizalmasomat. (a család többi tagja közben a terített asztal felett veszekszik) Itt nélkülem is bolondulnak.

(függöny)